Benitez is megszólalt a Liverpool-Loki miatt
2013.02.10. 14:55, LFCfan
csakfoci.hu

A Chelsea-t irányító, de korábban a Liverpool kispadján ülő Rafa Benitezt is megszólaltatta annak kapcsán, hogy a héten a Vörösök és a Debrecen 2009-es, angliai BL-meccsét is összefüggésbe hozták a fogadási csalásokkal. A spanyol tréner szerint kizárt, hogy a Poolnak bármi köze lett volna az állítólagos vesztegetési kísérlethez, de egyetért azzal, hogy a hatóságoknak ki kell vizsgálniuk a történteket, és nem bánná, ha találnának is valamit.
A spanyol trénert azután kereste meg a london24.com, hogy a napokban felmerült Nagy-Britanniában, hogy megpróbálták manipulálni a Liverpool-DVSC Bajnokok Ligája-találkozót 2009-ben, és hogy a meccs a hírek szerint a nemzetközi bundabotrány után nyomozó Europol célkeresztjében is ott van.
Rafa Benitez biztos abban, hogy korábbi csapatának semmi köze nincs a történtekhez.
- Semmi közünk ehhez az egészhez. Mi úgy mentünk ki akkor, hogy megnyerjük a meccset és meg is nyertük. Nem is nagyon emlékszem már rá. Egy olyan meccs volt, amelyen kötelező volt a győzelem és így is álltunk hozzá, csak a három pont volt elfogadható. Nincs közünk semmiféle bundázáshoz, de az Europolnak ki kell vizsgálnia, mi történt. Szerintem fantasztikus lenne, ha találnának is valamit, mert a legjobb tisztázni a dolgokat – mondta a Chelsea szakvezetője.
csakfoci.hu