A Liverpoolt nem keresték a bundaügyben
2013.02.07. 12:53, LFCfan
futballista.hu

Egy dán újságra hivatkozva ismét előtérbe került a Debrecen is Vukasin Poleksic.

Az Ekstra Bladet című dán újság, az Europoltól származó információk alapján, a mai napon arról számolt be, hogy a DVSC-TEVA kapusát, Vukasin Poleksicet, a 2009/2010-es Bajnokok Ligája kiírás során nem csak a Fiorentina elleni meccs kapcsán keresték meg a végeredmény befolyásolása céljából.
A lap szerint a cél az lett volna, hogy 2,5 gólnál több szülessen a végül 1-0-s eredmény hozó Liverpool – Debrecen csoportmérkőzésen. A magyar klub hivatalos oldala azóta idézte a 2010-es közleményt, melyben ezt már elismerték azaz, hogy a Fiorentina és a Liverpool elleni találkozók miatt keresték fel Poleksicet, akit 2010-ben el is tiltottak két évre, amiért elmulasztott jelentést tenni az esetről.
A dvsc.hu tehát rámutatott arra, hogy a dánok ezzel semmi újat nem találtak és nem is kívántak mást hozzáfűzni a történtekhez. A hírrel kapcsolatban a Liverpoolnál is nyilatkoztak. “Nem kerestek meg minket sem az Europoltól, sem egyéb más hasonló szervezettől” – mondta a “Vörösök” szóvivője.
Európa futballja csupán csak néhány napos pihenőt tart, de az újságot ettől függetlenül el kell adni, a dánok pedig egy 2010-es hírrel próbálták felkavarni az állóvizet.
JA/nso.hu/dvsc.hu/Sky Sports/futballista.hu