Happy birthday Sammy
1959. február 7-én, Liverpoolban született, így ma 54 éves Sammy Lee.
Apró termetű középpályásunk szép pályafutást tudhat maga mögött: 295 mérkőzésen 19 gólt (köztük hálószaggató távoli bombákat) ért el vörösben, nyert két BEK-et, valamint négy-négy bajnoki címet és Liga kupát. 1992-től edzősködött, előbb a tartalékcsapatnál, majd Gerard Houllier mellett. 2004-ben a válogatotthoz, majd Boltonba szerződött, 2008 májusában pedig Rafa Benítez hívására visszatért Liverpoolba, másodedzőnek.
(47/100PWSTK)

So close to heartbreak
2009. február 7-én fordulatos mérkőzésen a hajrában győztük le idegenben 3-2-re a Portsmouth gárdáját (a 60. percben még 0-0 volt). Kétszer is hátrányba kerültünk először Aurelio 10 méteres közvetett szabadrúgásból, később Kuyt igen-igen éles szögből egyenlített, a meccset aztán Torres döntötte el, aki egy pazar Mascherano-Benajun akció végén Josszi beadását bólintotta a léc alá - James (aki 535-ik PL meccsét játszotta) csak beleütni tudott a labdába.
Így továbbra is versenyben maradtunk a bajnoki címért vívott küzdelemben.
Liverpool FC: Jose Reina, Jamie Carragher, Martin Skrtel, Daniel Agger, Álvaro Arbeloa, Fábio Aurélio, Javier Mascherano, Andrea Dossena, Josszi Benajun, David N'Gog, Ryan Babel.
Csere: David N'Gog helyett Dirk Kuyt 55', Andrea Dossena helyett Xabi Alonso 66', Ryan Babel helyett Fernando Torres 76'
G.: Fábio Aurélio 69' Dirk Kuyt 84' Fernando Torres 90'
LFCTV

Razor sheathed
1995-ben a Burnleyt fogadtuk megismételt FA Kupa mérkőzésen, és nehezen, John Barnes 44. percben lőtt góljával jutottunk tovább. Neil Ruddock a 81. percben Rob Jones tragikus hazaadása után utolsó emberként szabálytalankodott, így kiállították. Később a Burnley cserejátékosát, Ted McMinnt a kispadról zavarta a játékvezető az öltözőbe, mert inzultálta a partjelzőt.
Liverpool FC: David James, Stig Inge Bjørnebye, Rob Jones, Neil Ruddock, John Scales, Phil Babb, Michael Thomas, Steve McManaman, John Barnes, Robbie Fowler, Ian Rush. Csere: Stig Inge Bjørnebye helyett Mark Walters 65'

On our way to Wembley
1978. február 7-én Kenny Dalglish és Ray Kennedy góljaival Liga Kupa elődöntő első mérkőzésen 2-1-rea vertük az Arsenalt az Anfielden.
Liverpool FC: Ray Clemence, Phil Neal, Tommy Smith, Phil Thompson, Ray Kennedy, Emlyn Hughes, Kenny Dalglish, Jimmy Case, Steve Heighway, Terry McDermott, David Fairclough.
G.: Kenny Dalglish 26' Ray Kennedy 81'

A'Court sets off
1953-ban játszott először a csapatban a balszélső Alan A'Court, Middlesbrough-ban, ahol 3-2-re győztünk (G.: Sammy Smyth, Billy Liddell, Phil Taylor). A’Court 381 LFC-mérkőzésen 63 gólt szerzett, és ő lett a legfiatalabb játékos (24 év 89 nap) aki 200 bajnoki meccsen játszott vörösben. 30éves korában a Tranmere-hez igazolt, így a nagy sikereknek nem lett részese, csak a Second Division bajnoki címével büszkélkedhet.

Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások